X. Fizika Napja Szegeden, 2015-ben a Fény Éve jegyében Az SZTE Fizikus Tanszékcsoportja - az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközponttal, az SZTE ÁOK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetével, az SZTE JGYPK Technika Tanszékével és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád Megyei Csoportjával együttműködve - idén is szeretettel vár minden érdeklődőt a szegedi Fizika Napjára! A Fény Éve jegyében rendezendő alkalmon rengeteg látványos és kipróbálható kísérlet, érdekesség várja a kis és nagy látogatókat egyaránt. Vendégeink emellett előadásokat hallgathatnak a fény és az élet kapcsolatáról, valamint a molekuláris szintű képalkotási lehetőségekről, s szintén nagy előadói bemutató formájában élvezhetnek egy színes és szórakoztató fénytani kísérletcsokrot is. A 15 különböző bemutatós stand mellett - helyszíni regisztrációt követően - két lézerlaboratóriumunk is látogatható lesz, a biofizikai és orvosi fizikai csoportok munkatársai pedig turnusokban végeztetnek majd kísérleteket az érdeklődőkkel, többek között a fotoszintézis és a szerves napelemcellák működése kapcsán. Programunkat kiemelten ajánljuk a továbbtanulás iránt érdeklődő diákoknak, akik számára felvételivel kapcsolatos tájékoztatót is tartunk. Időpont: 2015. január 31. (szombat), 9.00-14.00 Helyszín: SZTE Fizikus Tanszékcsoport épülete, Dóm tér 9. További információk a csatolt plakátban és a www.physx.u-szeged.hu oldalon olvashatók! Üdvözlettel: Dr. Szalai Tamás közkapcsolati felelős, SZTE Fizikus Tanszékcsoport _______________________________________________ Szegedi Tudományegyetem Fizikus Tanszékcsoport 6720 Szeged, Dóm tér 9., 6701 Szeged, Pf. 406. tel: (62) 544-053, fax: (62) 420-154 http://www.physx.u-szeged.hu/ Feliratkozáshoz küldjön egy üres levelet a következő címre: info-subscribe@titan.physx.u-szeged.hu Leiratkozáshoz küldjön egy üres levelet a következő címre: info-unsubscribe@titan.physx.u-szeged.hu